Ma én küldtem ezt az üzenetet valakinek, akiről tudtam hogy jólesne neki egy tányér finom pörkölt.
Aztán visszacsöppentem az időben, éppen tíz évet, amikor is egy szép nyári napon nekem üzenték ezt: Ebéd van! Nagyfiamat vártam akkoriban, akit túlhordtam, sehogy sem akaródzott neki megszületni, ezért a 42. héten befektettek a terhespatológiára. Mivel semmi bajom nem volt, feküdnöm sem kellett, az NST-k között a gyönyörű nyári napokon sokat sétáltam a kórház kertjében. Ott ért aznap az üzenet is: Ebéd van! Akkoriban még drágább volt sms-t küldeni, értékeltem is nagyon azt a szeretetet, gondoskodást, ami a rövid üzenetből sugárzott. Igazán kellemes társaság jött össze akkor a patológián, biztattuk, bátorítottuk egymást, csupa leendő elsőgyerekes anyuka.
Nem tudom, mi lett azóta szobatársammal, aki az üzenetet küldte. Azt tudom, hogy végül megszületett egészségesen a kislánya, aki miatt bent feküdt akkor az osztályon, veszélyeztetett terhesként.
Vannak olyan kapcsolatok az ember életében, amelyek csak rövid időre jönnek létre: akkor és ott szükség van rájuk... Aztán tovább nincs, megy mindenki a maga útján. A telefonszáma sincs már meg azóta.
De az üzenet ereje megmaradt velem. Pontosan tíz éve történt, hétfőn lesz nagyfiam születésnapja.
Ebéd van.
VAN ebéd.
