2013. július 18., csütörtök

A csúszda meg az élet

Az embernek mindenféle bölcsességek jutnak eszébe, miközben strandol a gyerekével. Például az, hogy ha már felültem a csúszdára, akkor két választásom van. Vagy ragaszkodnék a pozíciómhoz, és zavar, hogy most miért erre, vagy arra visz az ár és akkor jól beütöm  a könyökömet, vagy mást.

Vagy pedig felveszem a ritmust, hagyom hogy vigyen a lendület, és akkor akár még élvezetes is lehet...

Bár az őrültfolyócsúszdát csak azoknak ajánlom, akik tényleg élvezik a kontrollvesztés állapotát. Mert igaz, hogy csak 5%-os a dőlésszög, de a csúszdában nem csordogál, hanem zúdul a víz, és a két "pihenősziget" valójában örvény.

2013. július 16., kedd

Szabadon

Már nem is emlékszem, mikor barangoltam utoljára szabadon Budapesten. Most viszont - végre- eljött újra az alkalom. Kihasználtam, hogy a gyerekeim az apjuknál voltak, vettem egy napijegyet, és mentem, amerre vitt a lábam, ill. az épp aktuális jármű... 

2013. július 11., csütörtök

Kerülj közelebb...*

Ennél közelebb már nehéz lenne. Mert hát mire véljem, hogy amikor az egész éves, fogyatékkal élő felnőttekről szóló munkámból kikapcsolódandó, hazaérkezem Magyarországra, foglalok egy szállodai szobát egy eldugott kis kelet-magyarországi fürdőhelyen,  akkor kiderül, hogy éppen ezen a helyen, éppen most, a szállodának azon az emeletén, amelyiken én is vagyok, láss csodát: épp fogyatékos felnőtteket nyaraltatnak.

Itt vigyorognak rám kedvesen, egymásba botlunk a folyosón, az étteremben, a medencéknél, a városban, meg mindenhol, és néha még a szobámba is benéznek. A változatosság kedvéért. És amikor majd jóóóóól kinyaraltam magam, akkor visszamegyek az enyémeim közé, akik hasonlóak az itteniekhez, csak más nyelvet beszélnek. (Vagy épp nem beszélnek.) Őértük viszont felelős is vagyok, míg az ittenieket csak nézegetem, ha már az utamba sodorta őket a sors.

Nyaralni jó. 
   
* A cím innen