Észak-Írországban az összes orvosi rendelő mosdójában illetve pelenkázójában helyeznek el sárga színű szemetes zsákokat, amikbe az esetlegesen fertőző hulladékot (például beteg gyerekek használt pelenkáit) gyűjtik. Gondolom, a magyarországi rendelőkben ilyesmire nincs már pénz.

Angolozós - vagy valami olyasmi :)

Az egyik, fogyatékkal élőket támogató szervezet helyi képviselője, akinek a programjaira rendszeresen hordom gondozottamat, előszeretettel használja a programtervezeteik végén a DV rövidítést. Elég sokáig tartott, mire rájöttem, mi akar ez lenni. Te tudod? :)

Disabled Christians' Fellowship

Diary of Events January 2016 DV 

Gyűlik a fa alá való :)

Még szerencse, hogy lányom és fiam is van, így nem kellett választanom, mert mindkét napló nagyon tetszett. Igaz, hogy inkább a lányom szereti az inspirálós-kitöltős füzeteket, a fiam, akinek sokkal nagyobb szüksége lenne rá, valószínűleg most is húzni fogja a száját, hogy jaj, anya már megint akar tőlem valamit, brrr... 

De sebaj. Megkapja, amit Ő akar, cserébe el kell viselnie azt is, amit én szánok neki. :)

És még én izgultam, hogyha másmilyen telefont veszek a tízéves lányomnak, mint amilyen az enyém, akkor nem fogok tudni segíteni neki beállítani, és akkor mi lesz.
Muhaha. Ripsz-ropsz beállította saját magának.

Hogyan oldjuk az Alzheimer-kór magányát

Például így. A terapeuta, Naomi Feil zsidó, a beteg idős hölgy keresztény. Naomi a beteg vallásának megfelelő énekeket énekel neki, a betegre maximálisan ráhangolódva, az ő reakcióit tükrözve.

Az eredmény önmagáért beszél. Szerintem gyönyörű, így Karácsony előtt különösen az.

A Memory Bridge alapítványról itt lehet többet megtudni.  

Hiányzik

Ezeket a beszélgetéseket nézegettem mostanában (időről időre összeül a társaság megbeszélni, hogy mi folyik a világban), és az jutott róluk eszembe, hogy régen nekem is olyan jó kis társaságaim voltak. Csupa velem egyívású, hasonlóan gondolkodó ember, akikkel összejártunk, nagy, közös beszélgetéseket szerveztünk, és motiváltuk, inspiráltuk, támogattuk egymást.

Mára sajnos szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába, Európa különböző országaiba, és évek óta szinte egyáltalán nem találkozunk. Pedig jó lenne most is valami hasonló: inspiráló beszélgetések egy meleg, elfogadó, "hasonszőrű" társaságban, de valahogy sokkal nehezebb most már ilyet kialakítani, fenntartani.

Persze van már mindenféle technika, Facebook, szkájp, olcsó telefonálási lehetőség, éppenséggel lehet tartani a kapcsolatot a régi társaságommal is, de ez nem ugyanaz, illetve a viszony sem ugyanaz már.

A személyes, élő találkozást, jó hangulatú beszélgetést igazából semmi nem pótolja.    

Kérdés IKL bloggerinához

Hogy kell azt helyesen leírni, hogy hajószállítóhajó-szállító hajó?

December, te csodás

Épp akartam írni egy posztot arról, hogy az idei karácsonyi időszak várhatóan könnyebb lesz nekem, mint az eddigiek voltak, mert igazán lelkes önkénteseim vannak most, akikkel öröm dolgozni.

Aztán egyiket a másik után kellett orvoshoz vinni, közben én is leestem a lábamról, a helyettesítésemre behívott munkatárs pedig nem tud bejönni.

Na innen szép nyerni.

Nem hagyok fel...

Úgy látszik, kénytelen leszek megszokni, hogy az Advent nem úgy működik, hogy van hangulatom hozzá, és ebből merítkezve felépítem az ünnepet a gondozottaimnak, hanem úgy, hogy semmi hangulatom hozzá, ennek ellenére építek, mert tudom, hogy fontos, hogy szükségü(n)k van rá.

Építsd fel a templomot, kongasd meg a harangot, a többi az Égiek dolga. 

Iskolai felirat az írek szigetén

Ebben az iskolában szinte minden évfolyamon van már magyar gyerek. Magyarországon születtek, de nem ott fognak felnőni.

Amikor mi jöttünk, még alig voltak itt magyar gyerekek, dehát úgy látszik, egyre több honfitársamat löki külföldre az otthoni kilátástalan helyzet, így egyre több helyen jelennek meg a környékünkön (is) a magyar nyelvű feliratok.

Vizsgastressz

Azért nem szeretek vizsgázni, mert sosem lehetek biztos benne, hogy a vizsgaanyagot, illetve a tesztsort összeállító személy gondolkodása és logikája megegyezik-e az enyémmel. A mai vizsgámon (Health and Safety in the Workplace) is volt egy-két olyan kérdés, amelyek fölött percekig rágtam a ceruzámat, hogy akkor most vajon mire gondolhatott az, aki ezt a kérdést így feltette?

Mutatok egy példát.  Ez volt a tananyagban:

Use of competent personnel
It is essential that systems are installed, checked regularly and maintained by competent, suitably qualified electricians or electrical engineers. You should never tamper with electrical equipment, attempt to repair it or remedy an electrical problem unless you have had specific training and have been authorised to do so. Qualified electricians must follow special procedures to prevent danger to themselves or others.

Testing and maintenance
Equipment and systems that use electricity must be tested regularly and maintained thoroughly by competent personnel. The frequency of testing depends on a number of factors, such as the degree of wear and tear. Portable tools require extra attention.

És ez volt a vonatkozó vizsgakérdés:

Who can carry out the testing of portable electrical appliances?

a) a competent person
b) a suitably qualified electrician
c) a supervisor
d) a manager

A c) és a d) választ nyilván azonnal kilőhetjük, ezekről nem volt szó a fenti szövegben. Na de az a) és a b) válasz közül ebben az esetben melyik a jó? A hordozható elektromos eszközök tesztelésekor melyik az előírás: a kompetencia vagy a végzettség?
 
  

Cork Írország déli részén található város. A repülőterét dombtetőre építették, ami notóriusan szeles.

Ebbe a leszállásba erősen beleizzadhatott a pilóta, meg gondolom az összes utas is.

Nekem még van tőle aláírásom az egyetemi leckekönyvemben, majd' húsz évvel ezelőttről. Az eltérő fejlődésű gyermekek nevelési igényéről tartott szemináriumot az ELTE-n.

Akkoriban még nagyon zöldfülű voltam a témához, most lenne jó újra hallgatni. Igazából egy csomó olyan tárgy van, amit most lenne jó újra tanulni, de hát nyilván már nem fogom, illetve nem ugyanúgy.

A kedvenc doktor

Szemvizsgálatra kísérem az egyik gondozottamat. Bűbájos, idős nő, aki jóideje teljesen vak már.

- A legszebb blúzomat vettem fel, látod? - büszkélkedik.
- Látom - felelem. - Miért öltöztél ilyen csinosan?
- Mert a kedvenc doktoromhoz megyek!
- Ó, értem. És miért ő a kedvenc?
- Mert belenéz a szemembe! - nevet rám.

Tea és szex

Imádom a briteket, mondtam már? :D

Viharban

Mennydörög, villámlik, zúdul a jég az égből, tombol a vihar. Az áram elmegy, a tűzvédelem bekapcsol, a legnagyobb égzengéssel egyidőben sípolni kezdenek a jelzők, bevágódnak az automata ajtók. Mindez novemberben, egy (elvileg) óceáni éghajlatú országban.

Ha most egyedül lennék, igen kellemetlenül érezném itt magam. De nem vagyok egyedül: van két instabil mentális állapotú pszichiátriai betegem, egy vak, és egy halmozottan sérült gondozottam. Ideális társaság apokaliptikus időkben. :)

Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy milyen érdekes, hogy bizonyos helyzetekben, ha egyedül vagyok, félek, de ha vannak rám bízott mások, akikért felelős vagyok, akkor nyugodt maradok. A munkaköröm adja az önbizalmamat.

A múltkor az egyik pszichiátriai konzultációban szóba is került a téma, hogy amennyire nekünk, "normál" embereknek fontos a foglalkozásunk, ugyanannyira a gondozottainknak is az. Sajnos az állami gondozási rendszer ezt a tényt nem nagyon veszi figyelembe, a mi intézményünk az egyetlen a környéken, ahol a megfelelő gondozás és ellátás mellett kifejezetten fontos szerepet kap a gondozottak életében is a foglalkozási identitás kialakítása, az értelmes, hasznos munkavégzés. Így aztán, ha elmúlik a vihar, mennek vissza a műhelyeikbe, és visszaáll az élet rendje, ők is megnyugszanak majd.      

Párhuzamos realitás

Elámultam teljesen ezen a videón a napokban, meg is néztem jó sokszor. Amit leginkább érdekesnek találok benne, az az, hogy ez nem egy mozifilm kitalált szereplőkkel és megrendezett díszletekkel, hanem egy valóságos, megtörtént eseménysorozat, egy ténylegesen, valóságosan megélt életforma.

Régen úgy volt, hogy az ember élte a maga kis megszokott, mindennapi életét, aztán néha beült a moziba, és jólesően elábrándozott, vagy épp megborzongott azon az egészen más, egészen távoli világon, amiről tudta, hogy vagy nagyon távol van, vagy csak kitalált, képzeletbeli világ.

Ami most más, az az, hogy ez a világ nem képzeletbeli és nem távoli. Az én életemmel egyszerre, egyidőben zajlik, még csak térben sem túl távol.

Egészen elképesztő.  

Hiányos a humorérzékem talán

Én nem tudom, hogy tudnak emberek jóízűen nevetni azon, amikor mások összetörik magukat, de nekem ezek közül a hintabalesetek közül egyik sem tűnik viccesnek. Talán azért, mert gyerekkoromban egy félresikerült tornaórai bravúr alkalmával megroppant a derekam, és ezt azóta is nyögöm. Valahányszor nagyot eső embert látok, az jut róla eszembe, basszus, ha én esnék ekkorát, lábra se tudnék állni többet. Úgyhogy inkább ne essetek nagyot, vannak ennél sokkal viccesebb dolgok is az életben.    

Neki(k) már jó...

Megint van egy halottunk. 95 éves néni, hosszú, szépen megélt élet végén aludt el békésen. Elnézegettem a kisimult, tiszta vonásait, és arra gondoltam, milyen jó neki, hogy végigcsinálta már ezt az egészet, és elmehetett a végén, olyan szépen és békésen, ahogyan tette.

Ezzel szemben én itt küzdök, nap mint nap, és néha annyira, de annyira fáradt vagyok már ehhez az egészhez...

Két olyan gondozottam is van, akik a jelenleg élő legidősebb emberek az egész brit szigeten azzal a kondícióval, ami van nekik. Mindkettő mosolygós, szép, gazdag lelkű ember, nagyon szeretem őket, szerencsém van, hogy nekem ők jutottak. Nem tudom, hogy leszek-e én valaha "szép" öreg, vagy erre születni kell talán.

 

Egyszerűen szép...

Mást nem is lehet rá mondani.
Isten éltesse! :)

Összehasonlításképpen

Miközben Mo-n jövőre már a gyűjtögetésből élők jövedelmét is meg akarja az állam adóztatni, addig Nagy-Britanniában éppen a felsőház, vagyis a született gazdagok vétózták meg a napokban a szerényebben élő rétegeket érintő megszorító intézkedéseket.

Úgy látszik, a született gazdagok egy fokkal felelősségteljesebben képesek gondolkodni az újgazdagoknál, vagyis ők nem akarják az őket kiszolgáló, szegényebb rétegekről mindenáron az utolsó bőrt is lenyúzni.  

Gálavacsora

Ki vagyok fodrászolva, sminkelve és öltöztetve az alkalomnak megfelelően. Csernus doktornak valószínűleg velős véleménye lenne az összképről, merthogy kábé semennyire se tudok hitelesen sminket viselni, nem erre lettem predesztinálva. Viszont a Közösségünk harmincadik születésnapját pezsgős, ünnepi vacsorával ünnepeljük, úgyhogy igyekeztem kitenni magamért, a gondozottaim meg imádják a felhajtást, hát akkor nosza. A csinos ruhám előnye viszont, hogy tíz kilót diszkréten eltüntet rólam, annak legalább titokban örülök.
  

Terrorveszély

Néha el szoktam poénkodni otthoni, arab terroristáktól tartó ismerőseimmel azon, hogy ebből a szempontból Észak-Írország tuti hely: ide nem jönnek bevándorló terroristák, mert robbantó merénylőkből itt alapjáraton túlkínálat van.

A kisvárosunk központi utcáját 4 hónappal azután robbantották rommá, hogy az IRA katonai szárnyának felszámolásáról szóló békeegyezményt aláírták 1998-ban. Most, 17 évvel később sem nyugszanak a rendbontó erők, a kisváros központja második napja van lezárva terroristaveszély miatt. Mindez egyébként jelenleg annak köszönhető, hogy a rendőrség tagokat toboroz, a rendbontó erők pedig ezt bojkottálni akarják. (Az mondjuk más kérdés, hogy a rendőrség miért éppen a város kellős közepén lévő Arts Centre-ben tartja a toborzást, amikor előre tudják, hogy emiatt százakat/ezreket kell majd evakuálni, dehát, mint tudjuk, az ilyesmi mindig erődemonstráció, mindkét oldalról.)

Mi szerencsére kicsit kijjebb lakunk, és bekuckóztunk szépen.  

Frissítés 1:
A mi városunkban ezúttal nem találtak bombát, de a másik toborzási helyszínen igen.

Frissítés 2:
Mi nem szoktunk tévét nézni, de este az egyik gondozottam kérte, hadd nézze meg a híradót. Fél füllel figyeltem én is, folyamatosan bombázásokról, lövöldözésekről szóltak a híradások, a világ minden tájáról. Aztán kikapcsoltuk inkább.

Papírzsepis film szombat estére

Ez kellett most.

Ha újrakezdhetném az életemet...

Ilyen iskolába szeretnék járni. Nekem tutira jót tett volna.

Viszont mivel az idő kerekét nem tudom visszaforgatni, a másik oldalról közelítek: dolgoznék ilyen helyen.

Kérdés persze, hogy adhat-e az ember másoknak olyat, amit maga nem kapott meg. Jobb napjaimon úgy érzem, igen. Végül is erről szól az életem.

Viszlát, Miss Migrans...

Amikor én a migráns elnevezést kitaláltam magamra, még senki nem használta ezt a szót a mindennapokban. Emlékszem, az első posztjaim idején (ó, freeblog!) rá is kérdeztek néhányan, hogy mit is jelent tulajdonképpen, és miért éppen ez lett a nevem.

Azóta már más szelek fújnak Európában, és abban az értelmében, ahogy ez a fogalom manapság használatos, nem érzem magaménak. Igazából Miss-nek sem érzem már magam (annak is megvolt az oka annak idején, miért lettem az), mégis, mivel legtöbben Missmi-ként ismernek, ezt tartottam meg. Az e-mail címem pedig missmihello@gmail.com-ra módosult.

Online biztonság

Az 5-ös ponton eléggé meglepődtem. Itt Észak-Írországban egyetlen iskola sem teszi nyilvánosan elérhetővé a diákjai névsorát, mert ez itt nem biztonságos. Sőt, még az osztálynévsort is sokszor csak keresztnevekkel lehet a szülőknek kiadni, pl. szülinapi bulikra küldendő meghívók miatt.

Ami pedig ezt a cikket illeti, hát itt is ért meglepetés: én azt hittem, hogy amikor egy Facebook-os játék vagy alkalmazás adatokhoz való hozzáférést kér, akkor csak annak az adataihoz fog hozzáférni, aki az engedélyt adja. Teljesen megdöbbentem azon, hogy a mások által engedélyezett játékok/alkalmazások az alapbeállítás szerint hozzáférnek a legszemélyesebb adataimhoz is, hacsak ezt a lehetőséget külön le nem tiltom, illetve be nem állítom egyesével minden adatra a "Mások által használt alkalmazások" menüpontban. Pfff...    

Mit tehetek én?

Az alapítványt, amelynek sok éve dolgozom, menekült hozta létre 75 évvel ezelőtt. Amikor Hitler uralomra került Németországban, feltette magának a kérdést: mit tehetek én, hogy élhetőbb legyen a világ? Kidolgozta a programját, és miután nyilvánvalóvá vált, hogy a náci uralom alatt zsidó orvosként nem boldogulhat tovább a saját hazájában, külföldi támogatókat keresett. Így került Skóciába; dolgozni, segíteni, építeni.

Micsoda különbség van aközött, hogy valaki úgy indul el a hazájából, hogy tenni szeretne valamit, és ehhez keresi a lehetőséget, vagy pedig úgy, hogy azt mondja: nekem is jár a jólét, engem is lakassatok jól...

Európa egyetlen esélye, ha az előbbiekből lesz minél több.

Angol humor 18+

lost my marbles = elment az eszem

Szó szerinti értelmezésben:

marble = üveggolyó
lost my marbles = elvesztettem az üveggolyóimat

Demonstráció itt.  

Csendesen

Tanita Tikaramot hallgattam ma. Kamaszkoromban nagyon szerettem ezt a számot. Akkor a dallam tetszett leginkább, most már a szöveget is jobban értem, és valahogy megint aktuálissá is vált: az ember csak néz, és nem érti, mi történik körülötte a világban...

Pontosabban értem, nagyon is értem. Össze vagyunk kötve, mi emberek, ezer és még egy szállal, folyamatosan. Nincsenek illúzióim a jövővel kapcsolatban: tényleg nagy a baj.

Viszont én, egyelőre legalábbis, a saját házam táján igyekszem söpörni, csendes készültségben. Fenntartani a normalitást, amennyire és ameddig csak lehetséges, azok számára, akiket körém rendezett az élet.

Megrendeltem a lányomnak a Titoktündér sorozatot. Esténként olvasom neki. Az első mese mindjárt arról szólt, hogy amire nagyon sokat gondolunk, az előbb-utóbb bekövetkezik. Ebben maximálisan hiszek is.

Ami a lányomat és az esti meseolvasást illeti, utolsó pillanatban vagyunk: tíz és fél éves kiskamasz, már nem sokáig fogja igényelni az esti közös olvasást. De ameddig igen, addig csináljuk. Azt sem tudhatom, hogy meddig lehet még olyan szép életünk, amilyen van. De amíg van, igenis széppé tesszük...

Hálás vagyok, nap mint nap, hogy nekünk megadatott az, amink van. A békés, nyugodt otthon, élhető közegben, élhető napokkal...

A szorongás a jövő és a világ állapota miatt persze állandósult. Az lenne a csoda, ha nem így lenne.  

Ez egy másik ország...

Tegnap mellékútról kanyarodtunk ki egy forgalmas főútra, ahol maga elé engedett egy BMW-s.
Ha esetleg máshonnan nem tudnám, ebből egyértelműen kiderült, hogy már nem Magyarországon vagyok.

Az otthon töltött három hét alatt kishíján BMW-fóbiám alakult ki, annyiszor villogtak/dudáltak/mutogattak ki a sávomból BMW-sek. Viszont itt, ahol most élek, hálistennek nem gondolják a drágább kaszniban ülők azt, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak, és adott esetben ők is ugyanolyan előzékenyek és segítőkészek, mint bárki más. Sokkal kellemesebb így az élet az utakon.  

Vissza a jövőbe*

Az ember azt gondolná, hogy ahogy az évek telnek-múlnak, valahonnan valahová eljut a földi életében. Aztán kiderül, hogy ez nem ilyen egyszerű, papírilag legalábbis nem. Emlékszem, mennyire fel voltam háborodva azon, hogy otthon portfóliót íratnak egyetemet végzett, sok éves gyakorlattal rendelkező tanárokkal.

Aztán most kiderül, hogy itt külhonban is lehet hasonló helyzetbe kerülni, például a brit állampolgárság megszerzésének kapcsán.

Le kell majd tennem a Life in the UK vizsgát. Ez mondjuk nem zavar, mert kifejezetten szívesen tanulom újra a brit történelmet és kultúrát, az állampolgári ismeretek pedig érdekesek és időnként hasznosak is. Most már például tudom, hogy hivatalosan 16 éves kortól lehet itt lottót venni, hogy a 3 évnél régebbi autókat évente kell műszakiztatni, hogy választásokat ebben az országban általában 5 évente tartanak, kivéve, ha valamelyik parlamenti képviselő időközben meghal vagy lemond, mert akkor jön a helyi időközi választás, aminek az angol neve by-election. Nem rossz, ha az ember ilyesmiket megtanul.

Viszont úgy tűnik, hogy nyelvvizsgáznom is újra kell majd, ami zavar egy kicsit. Nem azért, mert nehezemre esik letenni, hanem azért, mert kismilliószor igazoltam már a nyelvtudásomat, meg hát napi szinten használom tényleg, egészen bonyolult helyzetekben is. Viszont a britek szigorítanak, az állampolgárság megszerzéséhez márpedig friss nyelvvizsga kell**, a régebbieket ősztől akkor sem fogadják el, ha közben pedig itt éltem és folyamatosan használtam a nyelvet.

Szerettem volna legalább az egyetemi diplomámmal igazolni a nyelvtudásomat, mivel a diploma nem évül el (még), viszont mint kiderült, nem elég akkreditáltatni az otthon szerzett diplomát, arról is kell(ene) hivatalos igazolás, hogy az angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár végzettséghez szükséges tárgyakat angolul tanítják Magyarországon. Ilyen igazolásom pedig nincs, mert az angoltanári diplomában elvileg benne foglaltatik az angol nyelvtudás. Az itteni szervek viszont azt válaszolták, hogy ők ezt megértik, a diplomámat gond nélkül akkreditálják ha kérem, de az állampolgárság megszerzéséhez akkor is kell a nyelvtudásról külön igazolás.

Hát, itt tartok. Időm mondjuk van, mert úgyis csak késő ősszel / jövő tavasszal kezdem majd a procedúrát, de abba azért már most belekóstoltam, hogy a bürokrácia bizony nem lesz kevés.

*Azért vissza, mert olyan tárgyakból vizsgázok újra, amiket már régebben is tanultam, és azért a jövőbe, mert még ezután leszek brit :)

** Ezúton szólok mindenkinek, aki brit állampolgárság megszerzésére pályázik, hogy 2015 novemberétől csak 2 évnél nem régebbi nyelvvizsgát fognak elfogadni, egészen pontosan ezeket fogadják el, és hogy a Life in the UK teszt érvényességi ideje is körülbelül két év, de inkább kevesebb. Hivatalosan azt mondják, hogy "valid for a reasonable time", ami azt jelenti, hogy túl korán nem érdemes letenni, mert nincs garancia arra, hogy később még elfogadják.

Itthon

Ennél jobb időt keresve sem találhattunk volna a balatoni nyaraláshoz: a 26-29 fokos víz még az én híresen fagyoskodós természetemnek is ideális.

Kellemes meglepetéssel állapítottam meg, hogy a Balatonban fürdeni ma is ugyanolyan csodás élmény, mint gyerekkoromban volt. Azt hittem pedig, hogy csak nosztalgia lesz a jó érzés, hiszen sok olyan varázs van, amit az ember gyerekkorában megél, aztán később, felnőttként már nem. A Balaton esetében viszont nem így lett: úgy tűnik, olyan varázsa van ennek a tónak, ami megmarad számomra, és felnőttként is újraélhető.
 
Hab a tortán, hogy vannak még a Balaton partján olyan strandok, amelyeket gyönyörűen rendben tartanak, és mégsem kell a használatért fizetni. Tegnap teljesen véletlenül csöppentünk egy ilyen helyre. Gyönyörű gyep, árnyas fák, tiszta, kulturált vécé, rendszeresen ürített szemetes, karbantartott stég fogadott, és sehol egy pénztár... Csak bámultam, hogy ilyen is van itthon.

The Twelfth

Ebben a videóban* a híres észak-ír származású mozisztár, Liam Neeson bíztat gyönyörű mély hangján az észak-ír embereknek és kultúrájuknak megismerésére. Milyen szomorú fricska, hogy az észak-ír turistaszezont pont keresztbe vágja a marching season, vagyis a felvonulási időszak.

Július 12-én a britek Orániai Vilmos 1690-es győzelmét ünneplik díszes menetekkel, amelyeket a legyőzött nép, vagyis az írek területére szerveznek. Az íreknek ez - érthető módon - nem tetszik. Vonuljatok a saját területeteken! - mondják.

Sokan ezekben a napokban autóba ülnek és elmennek inkább délre, a Köztársaság területére, ott várják ki, míg véget ér a műsor. Sajnos ott sem mindig ússzák meg. Szomorúan konstatáltam, hogy már a kedvenc donegali városkámban is egyre nagyobb számban vonulnak a narancsosok. Az eseményre, amit kulturális ünnepként írnak le a britek,  az ír miniszterelnököt is meghívták, aki persze nem ment el.
 
*mármint az eredeti verziójában, itt

Note to self / Jegyezzem meg

Hipermarketbe kicsi kosárral menni be azon az alapon, hogy úgysem veszek sok mindent, dőreség.

PhD

Gyerekkoromban azt gondoltam, hogy aki tanult ember, az feltétlenül bölcs is. Hiszen mire valaki eljut a doktori fokozatig, addigra annyira hatalmas mennyiségű tudásanyagot sajátít el, amitől feltétlenül széles látókörűvé kell, hogy váljon.

Azóta rájöttem, hogy ez sajnos nem így van. A PhD fokozat nem jelent bölcsességet. Mindössze azt jelenti, hogy az illető rengeteg mindent olvasott össze, a tanultakat meghatározott módszerek alapján össze tudja hasonlítgatni, azokból újabb és újabb tanulmányokat képes gyártani. Ha teológus, akkor a Bibliával, illetve az ahhoz kapcsolódó tanulmányokkal teszi ezt.

Ezzel együtt is teljesen megdöbbentem ennek a könyvnek az elképesztően torz, beteges üzenetén. Aki írta, ugyanazt a Bibliát olvassa, amit én. Sokkal többet tanult teológiából, mint én. És mégis ilyen könyvet írt. Elképesztő.

Ami sürgős és ami nem

Olyan sokan szidják otthon az egészségügyet, pedig igazi csoda, hogy még egyáltalán működik.

Nosztalgia

Ez a tánc gyerekkorom gumizós-ugrálós játékára, meg huszonéves korom táncházaira emlékeztet.

Milyen jó is volt egyetemi éveim alatt heti 8-10 órát táncolni esténként, nyáron pedig tánctáborba menni... Nagyon élveztem, és teljesen fitten tartott. Aki heti három Balkán táncházat végig tudott táncolni, az jó kondiban volt.

Sajnos azóta sem tudom rávenni magam, hogy olyan sportot űzzek, ami nem élvezetes.

Penny Black, az első brit bélyeg

Ha Maminti nem kezdett volna el bélyeget gyűjteni, akkor nekem sosem került volna a kezembe ez a kultúrtörténeti érdekesség.
A Penny Black volt a legelső, Nagy-Britanniában kiadott  ragasztható postai bélyeg, 1840. május 6-án került hivatalosan forgalomba. A 175. évforduló alkalmából idén május 6-án ismét kiadták, limitált, 5000-es példányszámban, amiből az 1194-es számú hamarosan elindul Magyarországra, és remélhetőleg megérkezik Maminti bélyegalbumába. :)

 

Benne van a lényeg...

... ebben a mozdulatban.

Relatív

- Jaj, ne dolgozz már annyit, vigyél el inkább engem a könyvtárba, segíts nekem könyveket válogatni, aztán vigyél el vacsorázni, az jót fog neked tenni, meglátod! - kedveskedik a gondozottam, aki mellesleg vak, értelmi fogyatékos és enyhén mozgáskorlátozott. Őt elvinni a városi könyvtárba, végigolvasgatni neki az összes hangoskönyv (cédé) borítóját, majd elvinni vacsorázni minimum két órás elfoglaltság, de hát az nem munka, az jót fog nekem tenni, meglátom! :)

Visszahív-e az orvos?

IKL kedvéért elmondom, hogy itt nálunk az a szokás, hogy az orvosok közül a háziorvos, valamint az ügyeletes háziorvos visszahívja telefonon a neki üzenetet hagyó beteget, de szigorúan csak a rendelési időben, a rendelői számról. Sms-t, emailt nem küldenek orvosok és nem is fogadnak. Levelet szoktak írni, ha a beteget be kell rendelni valamilyen felülvizsgálatra, vagy ha változtatni akarják a megszokott gyógyszerezést.

Kórházi orvosok általában a titkárnőn/recepcióson keresztül kommunikálnak, közvetlenül nem szoktak beteget visszahívni, és nem is adnak meg mobilszámot vagy email-címet betegeknek.

Példakép(p)

Csodás megerősítés, amikor olyan emberről értesülök, aki ugyanazért dolgozik, amiért én, hasonló módon, mint én.

És még humora is van: "Én főztem magunkra, úgyhogy nem ettünk valami jól. :)"

Valahogy így kellene tényleg: nem magas lóról, nem szószékről, nem prédikálva, nem hittérítve, hanem élni, megélni, azt, amiben az ember hisz, vagy amit megtapasztalni, amiért dolgozni akar.

Amikor túl nehéznek találom a napi életemet, akkor bele szoktam olvasgatni egy-egy ilyen blogba, és máris átértékelődnek a dolgok.

Lelkésznő és anya

Nem tudok betelni ezzel a képpel, egyszerűen gyönyörű.

Egyszer csak majd

Egyszer csak majd összecsuklom, és vége(m) lesz. Jobb lenne nem megvárni, míg bekövetkezik, hanem idejében lassítani inkább. Az a baj, hogy nem igazán látok rá lehetőséget.

A környezetemben kétféle embert látok: aki túl sokat, és aki túl keveset dolgozik. Az a bizonyos egészséges közép, az valahol, valamikor eltűnt.

Szigorítanak

Bárki is nyeri a mai választásokat Nagy-Britanniában, a bevándorlást szigorítani fogják. Azokat, akik mát kint élnek és dolgoznak, nyilván nem küldhetik haza, de a munkát nem találóknak, illetve az ezután érkezőknek nehezebb dolguk lesz.

Itthon mint otthon

Ahogy egyre több magyar települ külföldre, a szolgáltatások is kiépülnek körénk.

A legutóbbi, amibe belebotlottam most éppen, az egy londoni online könyvesbolt magyaroknak. Most már a könyveket sem kell otthonról cipelni, itt is meg lehet kapni ugyanazt, bárhol Nagy-Britanniában.

Angolozós: Megszületett...

Így jelentették be angolul az ifjú hercegnő születését:

 “Her royal highness the Duchess of Cambridge was safely delivered of a daughter at 8.34am."

Passzív szerkezet, archaikus forma, ezt a was safely delivered of szerkezetet csak a királyi levelezésben használják. Mezei szülőnők esetében az aktív szerkezet használatos, és a give birth kifejezés, vagyis ha Katalin nem a királyi család tagja lenne, akkor így mondanánk az eseményt:

Kate gave birth to a baby girl at 8.34 this morning. 

IKL kedvéért mondom... :)

Ülök az irodámban, a mellettem lévő konyhát felújítják éppen, két szakmunkás cseverészik egymással az üres, visszhangzó helyiségben, én pedig egy árva szót nem értek a beszédükből.

Orvosokkal, ápolókkal, szociális munkásokkal naponta társalgok többféle csatornán bármiről, de az építőipari szakmunkások szövegelését a mai napig nehezen értem meg, élőben, közvetlen közelről is.

Ez egy másik világ. :)

Ha újrakezdhetném az életemet...

...színésznő szeretnék lenni. Csupa olyan szerepet játszanék el, amilyeneket a való életemben ilyen-olyan okok miatt nem lehet.

Ne lopjunk mentőövet

Feleség

Létezik az angolban is ilyen kifejezés, ez a my better half.
Ezt a half-ism dolgot felejtsük el inkább.

Angolozós: Figyelsz egyáltalán?

Hogy fordítjuk angolra a fenti kérdésben azt, hogy egyáltalán?

Az even szóval:  Are you even listening?

További példák:

Do they even exist? Léteznek egyáltalán?
Were you even there? Ott voltál egyáltalán?

Itt egy FB-s példa is, bár ebben az esetben magyarul azt mondanánk, hogy a férjek még csak nem is figyelnek / nem is hallják meg.  

Angolozós: tollaslabda (mármint ami repked)

Az angolok észjárása más, mint a magyaroké. Másképp asszociálnak dolgokra.

A tollaslabdáról például nem az jut eszükbe, mint nekünk, hogy ugye ball with feathers / feathery ball, hanem az, hogy ez a dolog menetrend szerint közlekedik a levegőben oda-vissza. Így lesz belőle shuttlecock.

Az utótaggal kapcsolatos asszociációkról inkább nem írok, mert ez egy szemérmes blog, ugye. :)  (IKL bloggerinának viszont szívesen megírom privátban, ha esetleg nem érti a linket.)

Mi nők sokan lakunk egy testben... :)

Lackfi János:

 

Hány asszony lakik kedvesemben?

 

Egy, aki a hóesésben kergetőzni nem átall,

Egy, aki ezt fejcsóválva nézi egy hólapáttal.

 

Egy, ki ezer apróságon nevet a zöld kölykökkel,

Egy, aki csak néz kacéran, hadd forrjon a vérem fel.

 

Egy, aki terheket cipel, arcán ólmos fáradtság,

Egy, ki sóvárogva várja, hogy örömre nógassák.

 

Egy, aki a szent keresztet dicséri szent imákkal,

Egy, aki hibát lel abban, mi szerintem hibátlan.

 

Egy, ki mindig szorgalmasan leszedi a pókhálót,

Egy, ki ledől zsák-fáradtan, álom után sóvárgón.

 

Egy, ki bármi szíre-szóra szalad, ugrik elébem,

Egy, aki megbántva könnyez, na, ezt jól elintéztem!

 

Egy, ki magvam ringva hordja, nagy pocakká növeszti,

Egy, ki hegytetőn barangol, Istennél megfürödni.

 

Egy, ki szervez, tervez, rendez, kiméri a jövendőt,

Egy, ki gyerekké gubózik, kínok tornya ha rádőlt.

 

Egy, ki tudja, cipő-ruhaméretét hét embernek,

Egy, ki ebbel kergetőzik, mint egy lökött kisgyermek.

 

Egy, ki bölcs a vásárlásban, itthon semmi nem fogy ki,

Egy, ki elfelejt fogkefét vagy vécépapírt hozni.

 

Egy, ki gyomlálja a kertet, növény sarjad nyomában,

Egy, ki deszkalapra pingál, növény indáz a fában.

 

Egy, ki alszik a színházban, álltó helyben majd feldől,

Egy, ki a vízben oldódva ringatózik, mint sellő.

 

Egy, ki este félve lépdel, merről tör rá erőszak,

Egy, ki szikrázó keményen kergeti el a rosszat.

 

Egy, ki a konyhában zsongít utaztató ízekkel,

Egy, ki saját főztjét szidja: sótlan, főtlen, ízetlen.

 

Egy ki nem megy táncba juszt se, kucorog a sarokban,

Egy, ki középen riszálja, és a parkett felrobban.

 

Egy, ki százezer méterrel a föld fölé fellibben,

Ilyen nincs, nekem mégis van – de nehéz ezt elhinnem!

 

http://www.irodalmijelen.hu/2015-apr-17-0753/hany-asszony-lakik-kedvesemben-lackfi-janos-verse

Angolozós: háztartási keksz

Háztartási kekszet ropogtatunk éppen, még otthonról hoztuk. A csomagolásra azt írták, hogy household biscuits, pedig ilyen itt igazából nincsen. Ennek a kekszfajtának a brit nyelvterületen használt neve plain biscuits, vagy digestive biscuits, röviden digestives. Az viszont tény, hogy azoknak más íze van, a háztartási keksz - szerintem - ugyanúgy hungarikum, mint a pálinka.

Stresszhelyzet

Hogyan emeljük a pulzusszámunkat két pillanat alatt az egekbe?

Konstatáljuk 20 perccel a reptérre indulás előtt, hogy az elmúlt 10 nap ide-oda való pakolászása során a gyerekeink útiokmányait ismeretlen helyre tüntettük el.

(Azért végül megtaláltuk, és a gépet is elértük, hurrá.)

Itthon és otthon

Bementem a Vásárcsarnokba lángost enni. Angolul szolgáltak ki, csupa turista vett körül. Aztán beültem a Gellért fürdőbe. Ott is mindenki külföldiül beszélt körülöttem.

Óhatatlanul is eszembe jutott, hogy Észak-Írországban 7 fontból (2800 Ft) kijön az úszás-wellness kombó (úszás, pezsgőfürdő, gőzfürdő, szauna), míg a Gellértbe 5100 Ft-ért lehet bejutni szombaton.
Viszont csodás élmény a 36 fokos gyógyvízben ellazulva nézegetni a Citadellát, meg a Szabadság híd híres madarait.

Akárhogy is nézzük, Budapest gyönyörű.  

Balról jobbra

Azért bevallom, amikor hazaérkezés után átülök a jobbkormányos autóból a balkormányosba, eléggé össze szokott szorulni a gyomrom. Rossz helyen keresem a tükröt, a sebváltót, esetlenül érzékelem az autó határait, ezért aztán biztos ami biztos alapon mindkét oldalon jókora ráhagyással keresem a helyem a sávomban. És persze mantrázok folyamatosan: jobboldalon, jobboldalon, jobb-ol-da-lon maradni...

Mire az M7-ig elevickélek, azért már könnyebb lesz. Az őrségi kátyús kis utakon pedig már otthonosan érzem magam...

Pihenni jó. Én azt igazából csak itthon tudok.

Ujjak a kézen*

Találós kérdés: Hány ujj van egy angol anyanyelvű ember kezén?

A helyes válasz: Négy.
Angolul ugyanis a hüvelykujj (thumb) nem számít ujjnak (finger).
Valahány angol anyanyelvűnek tettem fel a kérdést: - How many fingers do you have on one hand?, a válasz mindig ugyanaz volt: - Four.  Majd csodálkozó tekintetemre még hozzátették:
-Well, four fingers and a thumb.
-Is your thumb not a finger?
-No, a thumb is a thumb. I have four fingers and a thumb on one hand.
-How many fingers do you have on two hands, then?
-Eight. And two thumbs.

*Blogbejegyzés 5 évvel ezelőttről :)

Várj meg / várj engem

Régebben, még a freeblog idején rendszeresen írtam angolozós posztokat. Aztán idővel leszoktam erről.

Most viszont, hogy repültünk és vártak minket a repülőtéren, gondoltam, megírom, hogy még az angolul viszonylag jól tudók is néha - hibásan - a wait for-t használják erre az esetre, pedig az mást jelent:
Wait for me = Együtt szeretnék veled továbbmenni, de én még nem vagyok kész, várj meg!

Azt a mondatot viszont, hogy "Este hatkor érkezik a repülőm, hálás lennék, ha várna valaki a repülőtéren", úgy fordítjuk angolra, hogy "My plane is arriving at 6pm, I would be grateful if someone could meet me at the airport".

Azt a mondatot, hogy "My plane is arriving at 6pm, I would be grateful if someone could wait for me at the airport", kábé úgy fordíthatnánk vissza magyarra, hogy "Este hatkor érkezik a repülőm, hálás lennék, ha valaki megvárna", vagyis nem menne el nélkülem.

A fizikai valóságon túl

Az ember mindig arra talál a világban bizonyítékot, amiben hisz, amit látni akar.

Én abban hiszek, hogy az emberi lény mérhetetlenül több annál, mint amennyit a fizikai szem látni képes belőle.

Ennek a kisfiúnak a példájából is ezt látom. Fizikai szemmel mi látható? Egy súlyosan sérült test, életre szóló deformáltság és önálló életvitelre való képtelenség. Viszont ha meghallgatod az énekét, mi jön át? A lelki-szellemi gazdagság, ami a sérült test ellenére is ott van.  

Ciki a cigi

A tízéves lányom csatlakozott a füstűzőkhöz. Mert nem lehet elég korán kezdeni. :)

The Intouchables

Ritkán találok olyan filmet mostanában, ami leköt, de ez most kivételesen jó volt.

Apukám kommunikál

Ahogy  ő írja:

Készülődtök már? Lassan ideje csomagolni!
Üdv
Apád

Ahogy én olvasom:

Már nagyon várunk benneteket, számoljuk a napokat...
Ölel
Apád

Márciusi csaták

Arról akartam eredetileg írni, hogy milyen jó, hogy az otthoni március 15-ei csatározásokból mi kimaradtunk, de aztán elolvastam a híradásokat az itteni, mai Szent Patrik napról, és szomorúan konstatáltam, hogy az észak-ír fővárosban ugyanúgy egymás torkának ugranak az emberek az állami ünnepeken, mint Budapesten.

Nekünk mindenesetre szép volt Patrik napja itt vidéken, a skanzenban voltunk délután, és hogy valami pozitív is legyen itt a nagy márciusi csaták idején, amikor ugyebár senki nem akarja megérteni a másikat, ideteszem a képet arról, hány féle nyelven lehetett a skanzenben tájékoztatót kérni.

 

Sztrájk

A lányom betűzgette tegnap az iskolában kapott értesítést: - Anya, mi az az industrial action?

Elmondom hát mindenkinek, aki esetleg nem tudja, hogy a munkabeszüntetés angol neve industrial action, a union pedig szakszervezetet jelent. 

Észak-Írországban kiterjedt sztrájkok lesznek pénteken, leáll a teljes tömegközlekedés, valamint a hivatalok, egészségügyi intézmények és iskolák egy része is zárva tart.

Kora negyvenes morfondír

Most, hogy a kisebbik gyerekem is betöltötte a tizedik életévét, elgondolkodtam rajta, hogy bizony, előbb-utóbb felnő mind a kettő, nekem pedig nem lesz már többet kicsi gyerekem. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy talán szülni kéne még egy harmadikat most gyorsan, ameddig még belefér.

Aztán az uszoda büféjében mellém telepedett egy szemlátomást kimerült nő a hisztis, makrancos kétévesével, és őket figyelve hirtelen elöntöttek újra az emlékek arról az időszakról, amikor hasamban, majd később karomon a kisebbel szaladtam hajnaltól napestig a kamikáze módjára cikázó nagyobbik után, majd a hosszú, fárasztó napok után éjszakánként óránként ébresztett hol ez, hol az a gyerekem. Nem, nem igazán kívánom én ezt már vissza...

Igazából a mostani időszak a legjobb, mert már elég nagyok a gyerekeim ahhoz, hogy értelmesen meg lehessen velük bármit beszélni, és még elég kicsik ahhoz, hogy szót is fogadjanak... Lehet nekik és velük örülni nap mint nap, viszont lehet már mellettük dolgozni és pihenni is. Jól van ez így, ahogy van.

Az viszont tény, hogy lassan szoktatnom kell magam a gondolathoz, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket ebben az életemben már soha többet nem fogok csinálni.

Exodus

Előbb-utóbb kialakul az az igen érdekes helyzet, amikor a külföldre költözött magyarok nagyobb eséllyel találnak maguknak (akár) magyar orvost is a saját körzetükben, mint az otthon maradottak.

Fogyókúrának nem az igazi...

Úgy irigylem azokat, akik úszás után bekapnak egy nullkalóriás zöldsalátát és már szaladnak is tovább.

Én úszás után minimum ötszáz kalóriát be kell, hogy faljak, különben jártányi erőm sincs.

De legalább rendszeresen úszok, az is valami, nem? :)

Tengerterápia

Igazán szerencsés vagyok, mert tenger közelében élek. Amikor nagyon tele a hócipőm, lemegyek a partjára és hagyom, hogy a hullámok hangja, a sós víz levegője kimossa a fejemből a felesleges gondolatokat.

Személyiségfejlesztés és társas készségek fejlesztése iskolai programban

Szeretem a gyerekeim iskoláit. Csupa olyan készségeket fejlesztenek, amelyeket magam is fontosnak tartok. Ezt a programot most éppen a lányom iskolájában kezdik, 8-11 éves gyerekeknek, nagyon örülök neki, egészen biztosan a hasznukra fog válni.

Kutyaharapást szőrével, avagy a szabad jótett édes íze

Valamikor decemberben, amikor épp úgy éreztem, hogy belefulladok a kötelező adventi-karácsonyi körökbe, a rengeteg karácsonyi ajándék beszerzésében való segédkezésbe, akkor határoztam el, hogy márpedig én egy olyan valakinek is fogok idén ajándékot küldeni, aki nem toporog itt az ajtóm előtt, aki felé az ég világon semmiféle elkötelezettségem nincsen, aki nem is ismer és ezért értelemszerűen nem is vár tőlem semmit. Ez lesz az én szabad jótettem az idei ünnepben.

A megvalósítás váratott egy kicsit magára, de azért végül összejött, a boríték célba ért és az én Karácsonyom így lett végre kerek és teljes.

Mert szabadon adni jó. :)