Most, hogy a kisebbik gyerekem is betöltötte a tizedik életévét, elgondolkodtam rajta, hogy bizony, előbb-utóbb felnő mind a kettő, nekem pedig nem lesz már többet kicsi gyerekem. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy talán szülni kéne még egy harmadikat most gyorsan, ameddig még belefér.
Aztán az uszoda büféjében mellém telepedett egy szemlátomást kimerült nő a hisztis, makrancos kétévesével, és őket figyelve hirtelen elöntöttek újra az emlékek arról az időszakról, amikor hasamban, majd később karomon a kisebbel szaladtam hajnaltól napestig a kamikáze módjára cikázó nagyobbik után, majd a hosszú, fárasztó napok után éjszakánként óránként ébresztett hol ez, hol az a gyerekem. Nem, nem igazán kívánom én ezt már vissza...
Igazából a mostani időszak a legjobb, mert már elég nagyok a gyerekeim ahhoz, hogy értelmesen meg lehessen velük bármit beszélni, és még elég kicsik ahhoz, hogy szót is fogadjanak... Lehet nekik és velük örülni nap mint nap, viszont lehet már mellettük dolgozni és pihenni is. Jól van ez így, ahogy van.
Az viszont tény, hogy lassan szoktatnom kell magam a gondolathoz, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket ebben az életemben már soha többet nem fogok csinálni.
2015. február 27., péntek
2015. február 5., csütörtök
Exodus
Előbb-utóbb kialakul az az igen érdekes helyzet, amikor a külföldre költözött magyarok nagyobb eséllyel találnak maguknak (akár) magyar orvost is a saját körzetükben, mint az otthon maradottak.
2015. február 1., vasárnap
Fogyókúrának nem az igazi...
Úgy irigylem azokat, akik úszás után bekapnak egy nullkalóriás zöldsalátát és már szaladnak is tovább.
Én úszás után minimum ötszáz kalóriát be kell, hogy faljak, különben jártányi erőm sincs.
De legalább rendszeresen úszok, az is valami, nem? :)
Én úszás után minimum ötszáz kalóriát be kell, hogy faljak, különben jártányi erőm sincs.
De legalább rendszeresen úszok, az is valami, nem? :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)